Mt. 8, 1-4. Jézus bélpoklost gyógyít

„Mikor leszállott vala a hegyről, nagy sokaság követé őt. És ímé eljövén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.”

Nem azt mondja a bélpoklos, hogy gyógyíts meg engem, hanem hogy ha akarod, meggyógyíthatsz. Tehát rábízza magát az Úrra, hogy ő döntse el, méltó-e arra, hogy meggyógyítsa. Ez az alázat, ami itt megmutatkozik. Nem a saját akaratát akarja érvényesíteni, hanem rábízza magát Jézusra, mert kérni sem meri.

„És kinyújtván kezét, megilleté őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltisztult annak poklossága.”

A hegyről lejövet Jézus első gyógyítása a leprás meggyógyítása, ahol megmutatja, hogy nem csak úgy beszél, de úgy is cselekszik, mint akinek hatalma van, mert valóban van. Három csoda van, amit csak a Messiás képes megvalósítani, és annak tiszta követője. Az egyik a leprás meggyógyítása. Nem véletlen, hogy az első gyógyítása a messiási csoda.

„És azonnal eltisztult annak poklossága.” Ez bizonyítja Jézus Krisztus teljhatalmát a dolgok elemei felett, amellyel egyetlen ember sem rendelkezhet, csak a Messiás, vagy majd annak tiszta követője.

„Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, a melyet Mózes rendelt, bizonyságul nékik.”

Figyeljük meg, hogy milyen gyógyításoknál hívja föl a meggyógyított figyelmét arra, hogy senkinek se szóljon.

Mt. 8, 5-13. Jézus meggyógyítja a százados szolgáját

„…egy százados méne hozzá, kérvén őt, és ezt mondván: „Uram az én szolgám otthon gutaütötten fekszik, és nagy kínokat szenved.” A százados a Római birodalom, vagyis az elnyomó hatalom képviselője, nem is akármilyen rangban, mégis úgy szólítja Jézust, hogy Uram. Akár magához is rendelhetné, de nem teszi, hanem személyesen megy el hozzá a szolgája érdekében (nem magáért, nem is a családjáért, hanem a szolgájáért). Milyen nemes jellemre vall ez a megnyilvánulás! Jézus értékeli mindezt, és hasonlóképpen reagál: „Elmegyek és meggyógyítom őt.” Ám a százados - ismerve a zsidók felsőbbrendűségéből fakadó szokásait, miszerint egy zsidó nem mehet be egy nem zsidó házába, mert beszennyezi magát - így válaszol: „Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jöjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.”

„Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek; Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; és az én szolgámnak: Tedd ezt és megteszi.”

Gyönyörűen elmondja, hogy bár ő parancsol, ugyanakkor ő is szolga, egy láncszem a hierarchiában. Az önelégültségnek, a gőgnek az árnyéka sincs benne, sem az alattvalóival szemben, sem pedig a megszállott ország állampolgáraival szemben. Egy igazi gyöngyszem a Megváltó szolgálatára testet öltött jó szellemek csoportjából. Egész egyénisége, hite erről árulkodik, mert csak az tud eljutni a hitnek erre a szintjére, akinek a tudatalattijában megvannak ezek a tapasztalatok.

„Jézus pedig, a mikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az őt követőknek: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet”. Izrael a választott nép országa volt, Jézus mégsem talált akkora hitet, mint a római századosé. Vannak a kiválasztott egyházon kívül is emberek, akik hitük, megismerésük, és életmódjuk szerint magasabban állnak, mint a kiválasztottak.

A 11-12. vers szavaival lerombolja az egyházak üdvözítő hatalmára vonatkozó előítéletet, és odaállítja a tiszta hitet és életmódot, mint az üdvösség elnyerésének egyedüli útját. „Sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról…”, vagyis az összes vallásfelekezetből, akiket ti kiválasztottak eretnekeknek és pogányoknak tartotok, és letelepednek majd a megvilágosodott hitük és életmódjuk eredményeként a mennyországban. Ahonnan ti, a kegyelmi szövetség fiai az önelégültségetek, gonoszságotok és igazságtalanságotok miatt kizárva maradtok.

Ne higgyetek az erőfeszítések nélküli üdvösségre jutásban, hanem igyekezzetek munkával, hittel, és Istennek szentelt életmóddal kiérdemelni a szellemi fokozatokat, és az azokkal járó előnyöket. „És monda Jézus a századosnak: Eredj el, és legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában.

Mt. 8, 1-17. Jézus meggyógyítja Péter napát és más betegeket

„És bemenvén Jézus Péter házába, látá, hogy annak napa fekszik és lázas. És illeté annak kezét, és elhagyta őt a láz; és fölkele, és szolgála nékik.

Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngöst, és egy szóval kiűzé a tisztátalan lelkeket,és meggyógyít vala minden beteget;

Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván:

Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.”

A betegek szilárdan hittek Jézus Krisztusban, és buzgón könyörögtek hozzá, hogy gyógyítsa meg őket. Krisztus pedig érvényesítette rajtuk Isten kegyelmét bebizonyítva, hogy hatalma van a bűnök megbocsátására, megszüntetheti a szenvedések okát, és megszüntetheti annak következményeit is. Mindazok, akik őszintén hittek, és könyörgésük által a bocsánatra méltóknak mutatkoztak, meggyógyultak.

Mt. 8, 18-22. Jézus két tanítványt útbaigazít

„És hozzámenvén egy írástudó, monda néki: Mester, követlek téged, akárhova mégy.

És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjok, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani.”

Ki volt ez az írástudó, akit Jézus Krisztus ilyen furcsa, tőle szokatlan módon figyelmeztet? Miért csak őt figyelmezteti arra, hogy milyen sors vár rá, ha követni fogja? Mind a tizenkettőre ugyanez a sors vár, a többieket miért nem figyelmezteti? Kik az írástudók az apostolok közül? Máté és Júdás. Mátét azonban Jézus Krisztus hívta, ahogyan Júdás kivételével a többieket is, így csakis ő lehet az, aki kiérdemelte ezt a nem éppen szívélyes fogadtatást.

Krisztus ismerte Júdást, elsődszellem volt, Krisztussal valamikor egyenlő, és milyen mélyen állt most.

„Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.

Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.”

Ez legalább olyan furcsa válasz, mint az előző, ha összevetjük az ötödik parancsolattal: Tiszteld atyádat és anyádat. Akkor mégis milyen következtetést kell ebből levonni?

Hadd végezzék a szellemileg halottak szertartásaikat az élettelen testekkel.

Az ember, ha Krisztust akarja követni, sokszor ütközik olyan dologba, ami az emberi törvények alapján elítélendő, de akkor is azt kell követni, amit a lelkiismeret szava diktál, vagy amire sugallatot kapunk. Itt a tanítvány apjáról van szó, akinek a temetési szertartásán részt kellett volna venni.

Mi is állandó döntéshelyzetben vagyunk, óriási a visszahúzó erő, ne tétovázzunk, ha döntöttünk, csak előre tekintsünk, és kerüljük a visszahúzó csábítási lehetőségeket. Ne becsüljük túl az erőnket, a hitünket, egyiknek sem hiányzik a feszítő próba. Fölöslegesen ne kockáztassunk. Ettől akarta megvédeni Jézus a tanítványt.

Mt. 8, 23-27. Jézus lecsendesíti a háborgó tengert

Jézus mikor hajóra szállt, követték őt a tanítványai. Nagy háborgás volt a tengeren, még a hajót is elborították a hullámok, ő pedig aludt. „És az ő tanítványai hozzámenvén, felkölték őt, mondván: Uram ments meg minket; mert elveszünk.”

A háborgó tenger szimbolizálja a bennünk és a körülöttünk lévő viharokat. Mikor van a lelkünkben békesség, nyugalom? Amikor átadjuk a szívünket, a szívünkben az első helyet Istennek, illetve Jézus Krisztusnak. Vele már könnyű a külső viharokat lecsendesíteni. De számunkra ennek a példabeszédnek nagyobb jelentősége van. Háborgás van a tengeren, és Jézus nyugodtan alszik. Miért?

„Uram ments meg minket; mert elveszünk. És monda nékik: mit féltek, óh kicsinyhitűek?”

Jézus elsődszellem, részt vett a teremtésben, ismeri az elemek törvényeit, és ő továbbra is egységben maradt az Atyával: Jézus az Atyában és az Atya őbenne, állandó kapcsolatban vannak egymással.

„Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség.

Az emberek pedig elcsodálkozának, mondván: Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki.”

Mt. 8, 28-34. Jézus meggyógyít két ördöngöst

A tengeri vihar lecsendesítése után eljutottak a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába, ahol két ördöngös került eléjük: „És ímé kiáltának mondván: Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket?”

Az ördögök, a kegyetlen és gonosz szellemek fölismerik Jézust, és a teljes nevén szólítják: Jézus, Istennek fia. A főpapok és írástudók a mai napig nem képesek fölismerni Jézusban a Messiást. Ők még most is várják az eljövetelét.

Az Ószövetségi Szentírásban több mint háromszáz utalás van a Messiásra. A valószínűség-számítás szerint huszonöt is elég ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítható legyen, hogy Jézus a Messiás. A legdöntőbb a három messiási csoda: a leprások meggyógyítása, a némából az ördög kiűzése, és a vakon, illetve a fogyatékkal születettek meggyógyítása. Mindezeket Jézus megvalósította, nem is egyszer. De még azt is képesek voltak kétségbe vonni, hogy valóban vakon született volt-e, akit meggyógyított.

Az ilyen gonosz szellemek számára kín a Messiás közelsége, mert Jézus hatalmával és erejével szemben tehetetlenek. Az irigységük ahelyett, hogy megbánásba és javulási szándékba menne át, bosszúállássá fajul, ezért az ördögök kérik Jézust, hogy ha már kiűzöl minket, „engedd meg nékünk, hogy ama disznónyájba mehessünk! És monda nékik: Menjetek.” Az egész disznónyáj a meredekről a tengerbe rohan, és odavesznek a vízben. Ezeknek a gonosz szellemeknek a közelsége, befolyása az álatokat is megvadítja, ezért rohannak a szakadékba.

„És imé az egész város kiméne Jézus elébe; és mihelyt meglátták, kérék őt, hogy távozzék az ő határukból.” Azért kérik, mert anyagi veszteséget okozott nekik. Mindenképpen pogányok voltak, mert a disznó mindenevő állat, ezért a zsidók tisztátalannak tekintették, ezért nem ették és nem is tartották.

/Forrás: Jézus Által az Atyához/